„Nemesi Körök”, Vynil matrica lap
A komornyik
“A komornyik tette!” kiáltják, de tévednek! (Oké, ő tette VOLNA – ha ott lett volna.) Kiválóan ért a borokhoz, és korábbi katonai kiképzését sem fél latba vetni, ha bajkeverő vendégeket kell netán tán kitessékelnie.
A nemes
Ne tévesszen meg a ragyogó külső, az úri látszat mögött tolvaj szív lakozik. Éjszakánként álruhát ölt és a város bajait igyekszik orvosolni, mint a szegények és elhagyatottak titkos jótevője.
A gondnok
Mi lenne a nemesi birtokkal, ha nem lenne, aki gondját viselné? Jól jönnek jogi tanulmányai is, amikor kényes ügyekről van szó. Az igazi szenvedélye azonban a biokémia, szabadidejében laborja zárt ajtaja mögött ügyködik szorgosan. A komornyik esküszik rá, hogy egyszer az egyik kémcsőben valami megmozdult!
A lovász
Lovász, kertész, kifutó fiú – amire épp szükség van. Kissé feledékeny, de hűséges halálig. Barátságos és közvetlen, azonban ha vitába keveredik, szeret navaja zsebkésével szerezni érvényt igazának.
A vikomt
Enigmatikus és művelt, mindig tudja, mit kell mondania, hogy elnyerje mások jóindulatát. Mégis mindig magányos volt, mikor saját céljairól van szó. A véletlen azonban összehozza a nemessel, és most együtt munkálkodnak a város jobbításáért.
A szakács
Mottója: “Ne vesztegess ételt és kísérletezz bátran!” Kiváló lövész, de ezt a képességét ritkán kell latba vetnie. A konyhában kis kedvencei segítenek neki. (Ne aggódj, mancsot mosnak előtte.) Megtalálod mind a hatot?
A díva
Szegény vagy gazdag, mindenkinek megvan a maga bánata. Hűvös estéken gyógyír a szívnek egy pohár ital és egy vigasztaló melódia, és a díva hangja elbűvölő (már-már túlságosan is). Hogy apja szigorú őrizete alól kikerüljön, alkalmanként fiúnak öltözik. Így barátkozott össze a lovásszal is.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.